Cégismertető:

A Taylor & Nash Kft. üzleti hatékonyságra fókuszáló megoldásszállító vállalat. A cég szlogenje: „Minőségben nincs kompromisszum!” A céget 2003-ban alapította Drégelyi Zoltán, aki 2001-ben elsőként mutatott be Magyarországon Internet alapú workflow rendszert. (2001. április 11. Tatabánya) A munkafolyamatok költségoptimalizálása és annak számítógépes irányításának megszervezése (workflow) ma is a Taylor & Nash elsőszámú portfólió elemei közé tartozik, melyet a közigazgatás, és a vállalti szektor számára is biztosít. A cég termékvonalába tartozik továbbá: fejlesztési projektek tervezése, szervezetfejlesztés, projektmenedzsment, IT fejlesztések esetében ügyfél oldali tanácsadás. A cég szolgáltatási struktúrájának vezérfonalát az a saját elemző módszertan adja, mely szimulációs eljárások nélkül matematikailag igazolható módon tárja fel egy cég szűk keresztmetszeteit, és improduktív szabad kapacitásait, valamint képes meghatározni egy vállalat életében azt a beavatkozási pontot, mely a legkisebb változás mellett a legnagyobb üzleti hasznot eredményezi.

 

Cég története:

2003-ban, Drégelyi Zoltán kilépett az általa alapított és 2000 óta elnökölt szegedi Ritek Rt-ből és megalapította a Taylor & Nash Kft-t. Kezdetben személyes tanácsadói munkájának ad keretet a vállalkozás, s elsődlegesen nagy IT projekteket megelőző BPR, és ügyfél oldali tanácsadás területén jelentkeznek sikerek.

2005-ben, a cég kiterjeszti szolgáltatásait a kockázati tőkebefektetésekre is, a hatékonyságelemző módszertant befektetési kockázatok csökkentésére is használják.

2007-ben jelentős fordulópontot ér el a vállalkozás, a megnövekvő piaci igények kiszolgálásának érdekében a növekedés mellett dönt, és a személyes jellegű bizalmi alapon történő szolgáltatási rendszerből a termékesített piacra vezethető szolgáltatások irányába mozdul el a vállalkozás, és jelentősen nyit a KKV felé.

2008-ban a dinamikus növekedési szakaszban új portfólió elemmel bővül a vállalt. Az egészségügyi beruházások és ellátó rendszerek működtetés hatékonyság vonalán is jelentős munkákat valósít meg a cég. 2008 decemberében már 18 főre gyarapodik a Taylor & Nash szakértői csapata, melyből 10 fő többdiplomás közgazdász.

2009. a növekedés éve volt a cég árbevétele ötszörösére növekedett. Tovább erősödött az önkormányzati, és a vállalati szektor a zászlóshajóvá érett egészségügyi szektor mellett.

2010-ben a cég csaknem megduplázta árbevételét aktív szakértői állománya több mint 50 fő, árbevétele megközelítette a 200 millió forintot, a cég felvette portfóliójába az innováció menedzsmentet.

2011-ban a cég saját portfólióját optimalizálja, kevesebb ráfordítás mellett duplázza a nyereségét.

2014-ben a cég egy pályázatnak köszönhetően modernizálja szoftveres folyamatelemző rendszerét, és újabb piacokat nyit a KKV-k irányába. Az cég által kínált szolgáltatás egyedülálló a nemzetközi tanácsadói piacon, ezért a cég célul tűzi ki a nemzetközi piacra lépést.

2015 - ben a cég kidolgozza egyedi könyvelési és bérszámfejtési szolgáltatási rendszerét, melyet saját optimalizálási eljárásai alapján valósít meg.

2015 - ben a cég elindította az adóoptimalizálási szolgáltatását.

 

Elsődleges célpiaci szegmens:

  • KKV piaci szereplők
  • Nagyvállalatok
  • Önkormányzatok
  • Állami intézmények

 Termék / szolgáltatás portfólió:

  • Befektetések előkészítése
  • Szervezetfejlesztés egyedülálló informatikai szervezet identitás és szűk keresztmetszet mérési rendszerFejlesztési projektek tervezése, források menedzselése
  • Működési hatékonyság növelése
  • Üzleti tervek készítése – komplex szolgáltatás az operatív kockázatok és a pénzügyi kockázatok területén is, végigvezetett hitelügyintézéssel.
  • Informatikai projektekben ügyfél oldali tanácsadás
  • Energetikai racionalizáció, korszerűsítés, komplex finanszírozási modellekkel
  • Távmunka módszertan bevezetése vállalati és közigazgatási környezetbe

Kiemelt referenciák:

Fővárosi Csatornázási Művek Rt (2003-2004)

  • Hatékony ügyfélszolgálati folyamatok specifikálás (BPR)
  • Az optimális működési modellre szabott informatikai rendszer tervezése

DÉMÁSZ Rt. (2004-2006)

  • Marketing tevékenység folyamatainak és eszközrendszereinek tervezése
  • SAP mellett futó 750 ezer ügyfelet kezelő dokumentum menedzsment rendszer tervezése, kivitelezésének project irányítása

ERP Consulting Kft.(2006)

  • Liberalizált energiapiac Optimális adatcsere folyamatainak Megvalósíthatósági tanulmánya

3i ISOLET ROMANIA (2007-2008)

  • Üzletfejlesztési stratégia, hatékony belső folyamatok kidolgozása

Bács-Kiskun Megyei Kórház (2008)

  • Kórházbővítés előkészítés project, hatékony működési koncepció, project tervezés, kockázatelemezés, költségvetés tervezés (12,4 milliárd Forint )

Fővárosi Önkormányzat (2008)

  • Kiemelt EU-s projektek pénzügyi megtérülési számításai
  • Szent Imre kórház bővítés, Uzsoki utcai kórház bővítés (Összesen 11 Milliárd Forint értékű fejlesztés)

Semmelweis Egyetem. (2008)

  • Korányi tömb (8,3 Milliárd), GYermek Onkológia (4,6 Milliárd) fejlesztési project tervezése, Megvalósíthatósági tanulmány elkészítése

Országos Egészségbiztosítási Pénztár (2009)

  • eTAJ kártya projekt ügyfél oldali tanácsadás

Országos Onkológiai Intézet, Országos TBC és Pulmonológiai Intézet (2009)

  • Energetikai racionalizálás fejlesztési tervének kidolgozása

Budapest VIII Kerület Önkormányzat (2009)

  • Szervezetfejlesztés, hatékony működési modell kialakítása

EÜM – ESKI (2009)

  • Egészségügyi Intézményrendszer egységes kontrolling környezetének kialakítása
  • EKMR – Egészségügyi Költségek Mérési Rendszere, erőforrás fogyasztás elemi mérésére épülő, országosan egységes formában bevezethető rendszer kidolgozása.

Csongrád Megyei Önkormányzat (2009)

  • Önkormányzati szervezetfejlesztés
  • Intézményrendszer hatékony működtetési modelljének megtervezése

Budapest II. Kerület Önkormányzat (2009)

  • Szervezetfejlesztés

Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat (2009)

  • TIOP 2.2.7. Petz Aladár Megyei kórház EU-s fejlesztési projekt tervezése, fenntarthatósági számítások, hatékony működési koncepció kidolgozása, kockázatelemezés, költségvetés tervezés (12,5 milliárd Forint értékű fejlesztés)

Strukturált Alapok Programiroda (2009-2010)

  • Európai Uniós Pályázatok kiírásának szakmai előkészítése, az egészségügyi infrastruktúra fejlesztés területén. (Struktúraváltás TIOP 224, Mentés Légimentés TIOP 221, Onkológia TIOP 225)

Pécsi Egyetem (2010)

  • Adósságkonszolidációs terv készítése 7 Milliárdos hiány kezelésére
  • Több mint 10 Mrd-s kórházfejlesztései pályázat átdolgozása, és a támogatási szerződéshez szükséges dokumentumok előállítása.

PriceWaterHouseCoopers (2010)

  • Európai Uniós egészségügyi tárgyú fejlesztési projekt terv minőségbiztosítása

Szentlőrinc (2010)

  • Európai Uniós támogatásból megvalósuló járóbeteg ellátó fejlesztés szakmai munkájában való részvétel

Power Projekt (2010 – folyamatos)

  • Műanyag hulladékból történő olaj előállításának innováció menedzsmentje, nemzetközi disztribúciós hálózat kiépítése

EMIF – Első Magyar Ipari Fű (2010 – folyamatos)

  • Agrár innováció, többfunkciós hasznosítású ipari fű innováció menedzsmentje

Budapest XII. Kerület Önkormányzat (2010)

  • Szervezetfejlesztés

Aquis Zrt (2010)

  • Projektmenedzsment rendszerfejlesztés szakértői támogatás

Controll Zrt (2010)

  • Szervezetfejlesztés módszertani környezet biztosítása

Orosháza Városi Kórház (2011)

  • Európai Uniós támogatásból megvalósuló kórházfejlesztés projektmenedzsment

Kisvárda Felső-Szabolcsi Kórház (2011)

  • Európai Uniós támogatásból megvalósuló kórházfejlesztés projektmenedzsment

MÁV (2012)

  • MDM - törzsadatmenedzsment célmeghatározás, módszertani támogatás

OFA (2012)

  • Országos Foglalkoztatási Alap, belső folymatainak, pályáztatási rendszerének optimalizálása (BPR)

KELLO (2013)

  • Iskolák tankönyvellátási folymatrendszerének auditja

INWATECH (2014)

  • Nemzetközi piacravezetési tanácsadás

BIOMORV (2014)

  • Szennyvíziszap égető mű nemzetközi piacravezetésének koordinációja
  • Forrás allokáció, stratégiai tanácsadás

Társadalmi szerepvállalás:

A Taylor & Nash Kft. tulajdonosa Drégelyi Zoltán mindig is személyes felelősséget érzett a társadalom számára fontos értékek képviseletére. Személyében több évig volt civil szervezetek elnöke, alapítványok kuratóriumi tagja, úgy mint 12 évig az Ifjúsági Televízió elnöke Szegeden, Innovációs Közalapítvány kurátora, Csongrád Megyei Kick-Boksz szövetség elnöke. A Taylor & Nash Kft szponzori tevékenységével hozzájárul, hogy a szegedi női vízilabda részt vehessen az első osztály küzdelmeiben, s immár öt éve az élvonalhoz tartozzon. A sportág fejlesztésében végzett szerepe nem csupán az anyagi támogatásban merül ki, hanem a sportmenedzsment biztosítását is nyújtja, melynek eredményeképp egyre többen látogatnak ki Szegeden a női vízilabda mérkőzésekre, immár több száz gyermek tanult meg úszni a vízilabda egyesület gondozásában. A Taylor & Nash Universitas Szeged női vízilabdacsapat 2010-ben Magyar Kupa ezüstérmes, 2013-ban pedig bronzérmes lett.

A Taylor & Nash Kft. aktív szponzori támogatást nyújt a Nemzeti Kultúráért egyesületnek, ahol Drégelyi Zoltán gazdasági alelnöki tisztséget tölt be. 

A Taylor & Nash Kft. optimalizálási modelljét felhasználva, az Intelligens Településekért Országos Szövetség mintaprojektben 2011. első felében Aba településen az országban először valósul majd meg a „Nulla perces ügyintézés” a közigazgatás hatósági ágazatában. Ehhez a nagy horderejű munkához a cég az optimalizálási módszertanával járult hozzá. Az ügyintézési időt nem lehet tovább csökkenteni, mint nulla perc. A Taylor & Nash hasonló eredményeket ígér más ágazatokból érkező megrendelőinek is.


A 2010-es évadtól kezdődően a Taylor & Nash Kft által szponzorált hajók, a hazai vitorlás élet aktív részvevőjeként Melges 24, majd Nautic 330-as hajóosztályokban versenyeznek a Balatonon.

 

Cég filozófiája, küldetése:

  • hogy a vállalatok és a közigazgatási feladatellátás hatékonyságának növekedésével a közjó mértéke fokozódjon.
  • hogy más cégek is adjanak a köznek, és lássák tisztán, hogy ezt bátran megtehetik.
  • hogy az egyéni nyereségek ne törjék át a társadalmi nyereségekkel képzett harmóniájukat.

 

Cég adatai:

Taylor & Nash Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

  • Székhely címe: 1027 Budapest, Horvát u. 14-24
  • Telephely címe: 6723 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 72/b
  • Cégjegyzésre jogosult személy: Drégelyi Zoltán

Általános cégadatok:

  • Adószám: 13051587-2-41
  • Cégjegyzékszám: 01-09-891788
  • Bankszámlaszám: Volksbank 14100141-13949660-70000005
  • Értesítési E-mail: office@taylornash.hu
  • Értesítési Mobiltelefon: +36 20 966 7 966
  • Web: www.taylornash.hu